"Kedvenc" helyi lapunk a Kisalföld is beszámol a mosonszentmiklósi fájter tanárnőről, aki az engedetlen nebulókat pofonokkal és hajhúzással próbálta rendre inteni. Aki remeg a részletekért, az tájékozódjon nyugodtan. Engem viszont az érdekel, hogy ez a gyerekfenyítés kiben milyen kérdéseket vet fel.

Azt tudjuk már egy ideje, hogy hazánkban gyereket verni nem szabad, mi több: tilos! Bűncselekmény, és hajlok rá, hogy valahol mélyen joggal. Nincs persze akkora baj, mint az USA-ban, ahol a csemeték bíróság elé citálhatják a szüleiket, hogy aztán ott parádézhassanak a mélyen tisztelt esküdtszék előtt, ezzel is öregbítve az amerikai jogrend nem létező hírnevét... De mi itt élünk a kies Kárpát-medencében és nem mondhatom, hogy vertek gyerekkoromban, de néhány nevelő szándékú pofon azért elcsattant, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a hátrányomra vált. És arra is tennék egy szemérmetlen összeget, hogy vagyunk ezzel így egy páran. És bizony-bizony én is végighallgattam párszor az otthonlakás, az "ameddigazénkenyeremetevés" és a jogaim kontextusában alkotott szülői kirohanásokat és most már tisztán látom az igazukat!

Jártam hittanra, ahol ha valamit nem tudtunk kaptunk "kokit", emlékszem, hogy a matektanárunk a fülünket húzta, ha nem volt rend a teremben, és volt részünk nyilvános megszégyenítésben amikor a testnevelőtanárunk békaügetésben hajszolt egy csapatnyi gyereket hajnalban Gyenesdiás utcáin, csak mert hangoskodtunk éjjel az osztálykirándulásunk alatt. 

És valahogy felnőttünk... Minden barátom, gyerekkori ismerősöm, osztálytársam normális ember, java részük családos, és a papucs cimboráimat leszámítva még boldog is... Kell-e hát a gyerekkori pofon, és ha igen kinek a tiszte a gyerek arcára tapasztani? A szülőnek, vagy a ki tudja milyen hisztis lelkiállapotban leledző hittantanárnőnek... 

U.i.: mióta tanítanak a nők hittant?...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://domibacsi.blog.hu/api/trackback/id/tr532337653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alex58 2010.10.02. 12:17:43

Én azt a véleményt támogatom, hogy akadhat olyan helyzet, amikor a testi fenyítés megbocsátható, de nem hiszem, hogy a plébánia lenne az a hely, ahol ezt a módszert kell alkalmazni.

Amúgy sem vagyok vallás párti, mert a vallás egyébként nagyon pozitív lényege mögé sokan valamilyen érdekből bújnak ( lásd a pedofil, pénzéhes papokat, a templomban ájtatos, de a munkahelyen másokat furkáló, a házastársukat megcsaló stb. hívők).

Gyanítom, hogy a hittantanárnő is éppen az egyházi háttér miatt megússza a tettét, mert a plébános úr majd "ráhat" a szülőkre, hogy ne tegyenek feljelentést és az ő tekintélye biztosan hatni is fog.

Nem így történne, ha ez egy állami iskolában esett volna meg. A tanárnő ellen megindulna a büntető eljárás, az adott iskolából mennie kellene, sőt egy időre akár el is tilthatnák a pedagógusi pályától, de ha nem, akkor sem biztos, hogy találna egy másik iskolát, ahol alkalmaznák.
süti beállítások módosítása