A férfi övcsatján és a lány szemében egyszerre csillant meg valami. Előbbin a tétova hajnali fény, utóbbiban a jeges félelem. - Most szopni fogol! - reccsent az ukrán akcentus, és az emos sminkjét éppen elpityergő lány nagyon vágyott vissza a gyermekkor ártatlan öleléshez. Hiába. A valaha jobb napokat látott alkoholszagú rocker hátradőlt, a lány könnyek nélkül, némán sírt fel egy pillanatra. A kamion résnyire lehúzott ablakán át pedig vidáman dalolt a késő őszi szél...

Vitathatatlanul az egyik hungarikumunk a Piros Arany. Szeretjük csemege és csípős formában egyaránt. Csak azt nem értem, hogy az egyik miért drágább 10 forinttal, mint a másik...

Ha valaki tudja, sejti, hallott valamit, vagy ismer valakit, az kommenteljen bátran!... :)

"Kedvenc" helyi lapunk a Kisalföld is beszámol a mosonszentmiklósi fájter tanárnőről, aki az engedetlen nebulókat pofonokkal és hajhúzással próbálta rendre inteni. Aki remeg a részletekért, az tájékozódjon nyugodtan. Engem viszont az érdekel, hogy ez a gyerekfenyítés kiben milyen kérdéseket vet fel.

Azt tudjuk már egy ideje, hogy hazánkban gyereket verni nem szabad, mi több: tilos! Bűncselekmény, és hajlok rá, hogy valahol mélyen joggal. Nincs persze akkora baj, mint az USA-ban, ahol a csemeték bíróság elé citálhatják a szüleiket, hogy aztán ott parádézhassanak a mélyen tisztelt esküdtszék előtt, ezzel is öregbítve az amerikai jogrend nem létező hírnevét... De mi itt élünk a kies Kárpát-medencében és nem mondhatom, hogy vertek gyerekkoromban, de néhány nevelő szándékú pofon azért elcsattant, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a hátrányomra vált. És arra is tennék egy szemérmetlen összeget, hogy vagyunk ezzel így egy páran. És bizony-bizony én is végighallgattam párszor az otthonlakás, az "ameddigazénkenyeremetevés" és a jogaim kontextusában alkotott szülői kirohanásokat és most már tisztán látom az igazukat!

Jártam hittanra, ahol ha valamit nem tudtunk kaptunk "kokit", emlékszem, hogy a matektanárunk a fülünket húzta, ha nem volt rend a teremben, és volt részünk nyilvános megszégyenítésben amikor a testnevelőtanárunk békaügetésben hajszolt egy csapatnyi gyereket hajnalban Gyenesdiás utcáin, csak mert hangoskodtunk éjjel az osztálykirándulásunk alatt. 

És valahogy felnőttünk... Minden barátom, gyerekkori ismerősöm, osztálytársam normális ember, java részük családos, és a papucs cimboráimat leszámítva még boldog is... Kell-e hát a gyerekkori pofon, és ha igen kinek a tiszte a gyerek arcára tapasztani? A szülőnek, vagy a ki tudja milyen hisztis lelkiállapotban leledző hittantanárnőnek... 

U.i.: mióta tanítanak a nők hittant?...

 Én annak idején nem néztem ezt a celebes-dzsungeles marhaságot, de most valamelyik délután, vesztemre: beleszaladtam. két perc után a következő képet rögzítettem, hánytam, sírtam, megtöröltem a számat, hálát adtam az égnek, hogy eddig megvédett ettől a látványtól, majd imádkoztam, megint sírtam, és megfogadtam, hogy soha, soha, soha, de soha többé nem nézek bele. Soha! Nem, nem, nem, neeem! Mondom: soha!...

Aktív reggel: „Ott álltam, hogy MEGPÓTDÍJJAZZAM!”... 

Egyszer majd biztos lesz olyan is, hogy egy angol tehetségkutató verseny egyik jelentkezőjéről azt mondja a kinti sajtó: „Ő a magyar XY!”…

Először is: akiben zsigeri vágyként lüktet a kérdés, hogy ki a faszom az a Szíj Melinda, az olvassa el helyi sajtómogulunk (hehe) idevágó cikkét. Akinek arról sincs halvány lila fi…, izééé, sejtése, hogy ki a franc az a Susan Boyle, az lapozzon és vágjon tarkóra egy fél decit, ugyanis nem tud velünk jönni tovább.

Aki képben van, az meg magyarázza már meg nekem, hogy miért majmolunk mi mindig valaki mást, miért gyártunk egyszerű emberek 15 perc hírnevéből világszámnak látszó, ám igazából üres lufit, és miért hozzuk kellemetlen helyzetbe kis hazánk tehetséges embereit, azzal hogy, létezhetetlen vállalások elé állítjuk őket?...

Kétség sem fér hozzá, hogy a győri asszony hangja szép, mint ahogy ahhoz sem, hogy a színpadhoz annyi köze van, mint… ööö, szóval: kevés… És nem elég a szerencsétlennek a saját nyomora, a TV2 „zseniális” szerkesztői, máris halálra zabáltatták a nő életét fenekestül felforgató bulvár-gőzgépet… Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a nézhetetlen műsorairól, univerzális médiaérzékenységéről, és nyegle, túros bukta arcáról elhíresült Hajdú Petykó már meg is hívta a szerencsés asszonyt és annak kicsit introvertált élete párját egy „spontán” beszélgetésre. Ez pedig a végromlás első lépcsője!

u.i.: énekel még a magyar Szíj Melinda duettet a magyar Tabáni Istvánnal! Ketten együtt már kitesznek egy fél embert a színpadon! De legalább ők a mieink! Hajrá! J

 Ilyen volt a Megasztár IV. Milyen lehet az V.?...

Egyszer réges-rég, még javában benne az annoban, megjósoltam a Megaverseny második felvonásának hármas befutóját. Az ifjabb Tóth lány, a szótlan Palcsó fiú, és a szerény Caramell triója volt a legkézenfekvőbb dobogós, egy magamfajta laikus számára, aki enyhén konyít a zenéhez, és kicsivel többet a médiaszociológiához. 
Hitték volna ugyanis, hogy ennek a versenynek a taglalásához, nem is kell más, mint nagyon kicsit érteni a zenéhez, és annál jobban az emberekhez?